A kineziológiáról

21

Augusztus

Mi is az a kineziológia?

Ez az első hallásra kicsit nehezen kimondhatónak tűnő szó tulajdonképpen egy szóösszetétel.
A kinesis – mozgás és a logos – tudomány szavak összekapcsolásával jött létre. Az 1960-as években fektették le az alapjait, és arra használták, hogy megtalálják a testben azokat az energiablokkokat, amik testi, lelki és szellemi szinten is akadályozzák a fejlődést. Az energiablokkok kialakulásának oka lehet például a negatív érzelmek felhalmozódása, a helytelen táplálkozás, a terhelő környezeti hatások vagy a kevés mozgás.

Hogyan működik?

A kineziológia egy speciális, eszközök nélkül végezhető tesztelési eljárást, az izomtesztelést használja az energiablokkok beazonosítására. Stresszhelyzetben izmaink feszültségi állapota megváltozik. Ha valaki egy őt stresszelő személyre vagy helyzetre gondol, a tesztelt izom „lekapcsolódik”, elgyengül, ha semleges vagy pozitív élményre gondol, akkor az izom feszes marad, tart. A kineziológus egy tesztizmon vizsgálja a témára adott izomválaszokat, és így azonosítja be a problémát, illetve keresi meg a megfelelő korrekciókat, amivel oldható a feszültség.

Kineziológiai kezelés
Izomtesztelés (Fotó: magánarchívum)

Az a cél, hogy az adott személyhez vagy helyzethez, eseményhez kapcsolódó stressz és negatív töltés semlegessé váljon, a jövőben másképp tudja azt a helyzetet, kapcsolatot kezelni, új lehetőségek nyíljanak meg előtte, tudjon másképp viselkedni, máshogy dönteni. Ha visszanyerjük a harmóniánkat, könnyebben boldogulunk a stresszfaktorokkal. A problémák többé már nem akadályok, hanem kihívások lesznek, mi pedig elég erősek, nyugodtak és kreatívak leszünk ahhoz, hogy szembenézzünk velük.

Mi történik egy kineziológiai oldáson?

Rövid beszélgetés és ismerkedés után a kliens elmondja, hogy mi az, ami gondot okoz neki a mindennapokban, legyen az akár fizikai, akár lelki, esetleg kapcsolati probléma. A kineziológus nem találgat, hanem hagyja, hogy a test „meséljen”, hiszen agyunk és testünk minden információt eltárolt, ami valaha is történt velünk. A gyengéd oldás során tehát végig izomteszteléssel keressük az információkat.

„A test mindig igazat mond, csak a megfelelő kérdést kell neki feltenni, a megfelelő módon.” (Daniel Whiteside)

Először a jelen stresszét oldjuk, utána pedig azt a korregressziós (múltbéli) kort/korokat keressük meg, ahol ehhez kapcsolódóan valami fontos, a testben és elmében stresszlenyomatot hagyó esemény történt. Különböző érzelmi stresszoldó technikákkal dolgozzuk fel a történést, a megfelelő korrekcióval semlegesítjük az eseményhez kapcsolódó negatív érzelmi töltést. Mindent eltüntető radírunk nincs, nem is akarjuk átírni a már megtörtént életeseményeket. A cél az, hogy ne kapcsolódjon hozzájuk negatív érzés és ki tudjuk vezetni a testből a sejtszinten eltárolt érzelmi blokkokat. Ahogy teltek az évek, az orvosok, pedagógusok, pszichológusok, pszichoterapeuták és természetgyógyászok egyesítették tapasztalataikat és különböző kineziológiai ágakat hoztak létre. Központunkban a Magyarországon elérhető valamennyi kineziológiai ággal dolgozunk.

Kineziológiai oldás közben
Kineziológiai oldás közben (Fotó: magánarchívum)

Milyen problémák esetén menjek kineziológushoz?

  • stresszes élethelyzetek kezelése
  • tanulási nehézségek (diszkalkulia, diszgráfia, diszlexia)
  • alvási- és étkezési zavarok
  • önbizalomhiány, önértékelési problémák
  • allergiák
  • életkori válságok (bölcsi-, ovi-, iskola kezdés vagy váltás, munkahely váltás, nyugdíjazás)
  • nemi szerepekkel való problémák,
  • párkapcsolati nehézségek
  • ha nem fogan meg a várva várt baba
  • fájdalmak esetén
  • szülő-gyerek kapcsolati gondok
  • olyan esetekben, amikor minden lelet
  • negatív, mégis rosszul érezzük magunkat

Kulcsszavak: kineziológiastresszenergiablokkizomtesztelés

Adatvédelmi tájékoztató

Impresszum